Mi várhat arra kinek nincs esélye
Sem otthona sem menedéke
Kit semmire sem tartanak
Kit mindenhonnan elhajtanak
Kinek léte másnak már teher
Kit mindenki csak elfelejt
Fájdalmait léte kelti
S csak a földben tudna békére lelni
S a szeretet mit már nem érez
Hiába adott jót, s szépet
Elárvulva ül egy tönkön
S szeme nem az égen, de földön
S könnye csöppen le a földre
“Mikor zárnak sírgödörbe?”
Gondolata ezen forog
“Hisz nincs kihez szólhatok”
Gondolnak e rá ha már nem lesz?
Mond e valaki imát ha majd elmegy?
Felnéz a csillagos égre
S lenéz pengét tartó kezére
Csak kis fájdalmat érez
Mikor a fémrészecskék csontjáig érnek
Vörös már a fehér hó
S egy mély lélegzet egy elhaló
Csak ezt hagyja ebben a világban
Egy mínusz és a képlet hibátlan
Reméli lesz ki nem felejti el
Megőrzi testét a fehér hólepel
Nagy “Dreak” András
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: