Szilánkok, mik szél hajába kapaszkodnak
Aranyban, s feketén csillognak
Szívből jöttek, messze szállnak
Míg földre hullnak, s porrá válnak
Könnyekből, és haragból született nagy egész részei
Elviselhetetlen kínok a szülei
Őrizte magában egy élet érzelmeit
Magába zárta gazdája keserű könnyeit
Csillog a mélyén apró arany láng
Nem csak kín, szép is volt tán?
De mi széthullott egy újra nem lehet
Apró szilánkokat össze nem illesztheted
Egy szívet soha nem alkothatsz újra
Akármilyen sebzett senki össze nem foltozhatja
Sokat kibír, de soha nem felejt
Megjegyez minden pengét, mi rajta sebet ejt
S a vérzést csak az idő gyógyítja
De mély heg marad utána
S ha összetöröd, lehullnak darabjai
A szél felkapja, s messze viszi
Nagy “Dreak” András